Elérhetőségek

ISIS Táncklub

9700 Szombathely,
Felsőbüki N. P. u. 38.

Telefon: +36/30/411-2396

Táncstílusok


STANDARD TÁNCOK


Angol keringő

Az angol keringő a bécsi keringő utódjaként a Bostonból fejlődött ki kb. az 1920-as évek elején. Korábbi angol elnevezése (slow waltz lassú keringő) is arra utal, hogy tulajdonképpen a bécsi keringő lelassításaként keletkezett. Kezdetben előretörekvő versenytánc volt, azonban később a fordulásokból az ütemek végét már összezárt lábak jellemezték. Szerkezete átlós jelleget kapott, mert a teljes fordulatok bonyolultnak tűntek, s a jobbra, ill. balra fordulásoknál csak háromnegyedet fordultak. A teljes táncformát az angol koreográfusok és tánctanárok alakították ki megközelítőleg mai formájára, amelyet az Imperial Society is elfogadott.

Tempó: lehetőség szerint 30-32 ütem/perc.

Tangó

A tangó egy nemzetközileg elterjedt társastánc és zenei stílus. Ritmusa két- vagy négynegyedes, koreográfiája komplex, improvizatív. Argentínában és Uruguayban jött létre. Legtöbben úgy vélik, hogy a kubai eredetű habanerából származik, melyet Buenos Aires és Montevideo külvárosi bordély-negyedeiben játszottak a 19. század utolsó évtizedeiben hegedűn, fuvolán és gitáron. Legjellemzőbb, legsajátabb hangszere a bandoneón.

A tangó 2/4-es ütemű zenéje viszonylag lassú, de markáns ritmusú. A tánc természetes formája a hangsúlyokra való lépkedés, ez a szabályos, a zene lüktetésére történő menetelés képezi elvileg a tánc alapját. A gyakorlatban viszont rendkívül nagy tere van az improvizációnak, a zene átélése és a rendelkezésre álló tér alapján a táncosok pillanatról pillanatra döntenek a követendő lépésekről. Napjainkban kétféle tangó van jelen a versenyeken. Az egyik az angol stílusú, melyet a standard táncversenyeken láthatunk, a másik az argentin tangó, amely a divattánc-versenyek egyik igen népszerű programja. A versenytáncos tangóban nincs emelkedés és ereszkedés, az előrehaladások saroklépéssel kezdődnek. Jellegzetessége: a gyors, hirtelen fékezett, erőteljes haladómozgásokban nyilvánul meg, melyek szaggatottan váltakoznak a szenvedélyes dinamika és a feszült szünet között.

A tangó a második standard-táncként szerepel a versenyeken, latin eredete miatt viszont kitűnik a sorból. Az első Tangó versenyt Nizzában rendezték. 1912-ben Tangó-láz tört ki egész Európában. Mindemellett a táncot "ízléstelen stílusa" miatt főként az egyház támadta, így azt hosszú időre betiltották. Aki ebben az időszakban Tangót táncolt és rajtakapták, azt letartóztatatták és elítélték. Az évek múlásával a szigor oldódott és a Tangó visszatért a táncos életbe. Jelenlegi formáját 1929-ben nyerte el.

Tempója: 33-35 ütem/perc.

Bécsi keringő

Bécsi keringő a társastáncok közül a keringőnek van a legrégebbi hagyománya. Neve a német "waltzen" (forogni, keringeni) szóból származik és a talajon sikló lábak forgó mozgására vonatkozik. Néptáncként a keringőt a harmincas évek elején fedezték fel újra, mégpedig a III. Birodalomban - Németországban - és Ausztriában. Az osztrák császári és királyi katonatiszt és tánctanár, Karl von Mirkowitsch tette a Bécsi keringőt újra társaság- és versenyképessé. A tánc a gyors, egyenletes, szárnyaló, teret betöltő lépésekben és forgásokban fejeződik ki. Zenéjében - amely egyébként mára új lendületet kapott André Rieu keringőkirálynak és zenekarának köszönhetően - sok a vonós hangszer. Zenéje: gyorsan folyó, temperamentumos, szárnyaló, lendületes.

Bécsi keringő, amely 6 lépésből áll, két 3/4-es ütemre volt felosztva és egy teljes fordulással összekötve kiteljesedett az akkoriban még szokásos balett-technika segítségével. Németország maradt a keringővel kapcsolatos események középpontja egészen a húszas évekig, amikor is a valcer úgy egy évtizedig háttérbe szorult a modernebb, dinamikusabb táncformák miatt. Angliában a Bécsi keringő sohasem volt otthonos. Az angolok Bécsi keringő elleni tiltakozását mutatja, hogy náluk ez a tánc a standard táncversenyek programjában az utolsó táncként szerepel, míg más országokban a harmadik bemutatandó tánc.

E csodás melódia táncra ösztönöz minden táncoslábú embert. 1951-től hivatalosan is a versenytánc program részét képezi.

Tempó: lehetőség szerint 60 ütem/perc.

Slowfox

Az angol társastánc legtipikusabb tánca, melynek eleganciáját zenei oldalról a szaxofon és a klarinét emeli ki. A Slowfox lineáris lépésmintákat követő, művészien megformált, hosszú, sikló járómozgáson alapul. A térdek enyhén nyújtottak, ami azt jelenti, hogy nem feszítettek, hanem flexibilisek és mozgásra készek. A Slowfoxban minden lépés majdnem azonos hosszúságú. A test állandóan haladó mozgásban van. A lábak mozgása folyamatos és a tánc járó jellegét hangsúlyozza. A táncban az emelkedés és az ereszkedés kevésbé kifejezett, hisz egy hosszan elnyújtott hullámmozgást kell láttatni. A Slowfox technikailag igényes tánc, ezért a tánciskolákban csak a haladó pároknál kezdik tanítani. A táncot a hanyag eleganciával előadott, hosszan elnyújtott lendületek jellemzik, melyeket gyors fordulatok és meglepő pózok tesznek varázslatossá. Igen igényes és technikailag viszonylag nehéz tánc, mely a világtáncprogramban is szerepel. 1929 óta versenytánc. A többszörös világbajnok és tréner Karl Breuer találóan írja le a Slowfoxot: "A lábat a táncban egyszerűen oda helyezhetjük, ahová a súly kívánkozik. Egyúttal a legnehezebb standard tánc is, amennyiben sikere döntően azon múlik, hogy ne hasson unalmasnak. Ez csak akkor sikerül, ha nagyon extenzíven táncolják, és zeneileg nagyon intenzíven interpretálják".

Tempó: lehetőség szerint 28-30 ütem/perc.

Quickstep

A Quickstep (angol szó; jelentése: gyors lépés) leginkább a foxtrottból eredeztethető, melynek gyökerei a Ragben és a Onestepben keresendők. Az új ritmus lehetőséget adott a chassé-k beintegrálására, így alakulhatott ki a foxtrott. Lendületesebb táncot alkottak meg, ugyanis sarokkal léptek előre, s a tánc ma használatos formája már az 1920-as évek elején létrejött. Később, 1924-ben a foxtrott két ágra bomlott: a lassabb Slow Foxtrottra és a gyorsabb quickstepre. A Quickstepet kezdetben "Quicktime Foxtrott és Charleston"-nak nevezték. A Quickstep a legvidámabb és legsziporkázóbb társastánc, amit a tánciskolák legkedveltebb táncai között tartják számon. Hozzájárult ehhez az is, hogy a II. világháború után alapos stílusváltozáson ment keresztül: kicsi, ritmikus szökellő lépésekkel gazdagodott.

Alapmozgását a Chassé-k, Lock Stepek és a külső állásban megtett lépések jellemzik. A tánc az igen gyors, kontrolláltan folyamatos futómozgásokban elevenedik meg. A Quickstep a lépések dinamikájával, elsöprő tempójával valamint a "quick" és "slow" lépések állandó váltakozásával kapja meg szeszélyes elegyét, ám emellett a táncostól nyugodt felsőtesttartást és tiszta lábtechnikát követel meg. A Quickstep a standard táncversenyek ötödik számaként szerepel, s a közönség köreiben igen nagy népszerűségnek örvend.

Tempó: 50-52 ütem/perc.


LATIN TÁNCOK


Szamba

A szamba az afrikai "semba" szóból származik amely egy jellegzetes csípőmozgásra utal. A szamba afrikai eredetű, ősi népi tánc, amely a rabszolga-kereskedés útján Kongóból, Szudánból és Angolából jutott el Brazíliába. Szaggatott, rövid mozdulatai a megbilincselt rabszolgák mozgását jelképezik. Főként körtáncokban táncolták, ahol a a kör közepén egyetlen táncos vagy táncospár mozgott. Elsősorban Rio de Janeiróban és Sao Pauloban terjedt el leginkább. A karneválok elengedhetetlen kelléke a szamba ritmusa.

A szamba egyszerű lépéseit a kezdők gyorsan megtanulhatják, míg a jó táncosok változatos ritmusában, lendületes testtartásában tánckészségüknek megfelelő variációkat találnak. A szamba felvétele a latin-amerikai táncok versenyprogramjába 1959-től meghozta a szamba átalakulását a "népies" változattól a sportos szambáig. A szamba tánc jellege a ringólépésben, voltaforgásban, gördülő és promenádjárásban nyilvánul meg. A párok hullám alakban mozogtak. Ez a hullámmozgás korábban a láb megemeléséből adódott, ma már a versenytáncosok a medencéjük előre-hátra ringatásával érik ezt el.

A 2/4-es ütemű zenéje az ősi Afrika kultikus zenéből ered, többféle ritmusú, többféle ütemű, kopogós zenéből épül fel, a tulcsorduló boldogság és a kirobbanó életöröm érezhető benne. Hangszerei szintén afrikai eredetűek: dobok, harangok, reco-recok.

Tempó: lehetőség szerint 48-56 ütem/perc. A versenyeken 54 ütem/perc az előírt.

Cha-cha-cha

A cha-cha-cha az afrokubán zene fejlődéséből alakult ki és a mambóhoz hasonlóan először csak zenei forma volt. Mesterségesen alkotott tánc, a rumba és a mambó ötvözete. 1953-ban Enrique Jorrin lassabban kezdte játszani a mambót. így keletkezett a mambó-cha-cha-cha. New York Cityben a Broadway-n a Palládiumot tekinti a tánc szülőhelyének. A cha-cha-cha kifejezés utal a zenei triolára, melyet a táncosok három kis lépéssel fejeznek ki. A 4/4-es ütemű zenéje gyors, temperamentumos. 1954-től a legkedveltebb divattánc lett Észak-Amerikában. A többi latin-amerikai tánchoz hasonlóan 1961-ben vették fel a versenytáncok közé. Azóta is a latin versenyek egyik kedvelt tánca. A cha-cha-cha táncos jellege az erotikus játékban, a szórakoztatóan kihívó kacér flörtben nyilvánul meg. A szereplők kacérkodnak egymással. A tánc mint versenytánc csacsa, cha-cha vagy chacha néven is ismeretes.

Tempó: tudásszint szerint lehet 32-34 ütem/perc. A versenyeken 32 ütem/perc az előírt.

Rumba

A rumba szó jelentése: ünnep, tánc, felkiáltás. Maga a rumba több kubai páros tánc összefoglaló neve. Zenéjét az afrokubai ritmusok jellemzik. Ennek a zenének két ága fejlődött ki: a habanera és a modern rumba.

E két zene természetesen szoros kapcsolatban áll egymással. A 19. század leírásaiban szenvedélyes, csábító táncként említik. A nő arra törekszik, hogy a férfit kihívó csípőmozgásával elcsábítsa. Ezek a nyújtott lábra való súlyáthelyezés eredményeképpen jönnek létre. A táncot az erotikus játék, az izzó szerelmi versengés jellemzi. A nemek között a nő az odaadás és elutasítás, a férfi a vonzódás és függetlenség között ingázik. A női csábítás ezközeként sok figurában megtalálható a csípő és medencemozgások. A 4/4-es ütemű zenét vagy lassan játszották, mint később az Európában népszerű rumba-bolerót, vagy gyorsabb tempóban, mint a rumba-guarachat-t és a kubai rumbát.

Az első rumbasláger a "The Peanut Vendor" volt, amely a világot meghódította. Az első rumba koreográfiát az angolok dolgozták ki, melyet a franciák és a németek átvettek. 1964-ben a rumba felkerült a versenytáncok programjára s azóta is nélkülözhetetlen a programokból.

Tempó: lehetőség szerint 28-31 ütem/perc. Versenyen : 28 ütem/perc.

Paso doble

A paso doble spanyol tánc, táncparketten ritkán látható, esetleg önállósult változatban színpadon. Az 1920-as években terjedt el bikaviadal-pantomim név alatt. Franciaországban alkották meg mai formáját, ahol eleinte főleg táncművészek táncolták és később versenytáncként a tánctanárok felfedezték fel.

A paso doble bikaviadalt jelképez, ahol a férfi a matador szerepét ölti magára, a nő pedig a piros kendőét (nem pedig a bikát, ahogy sokan gondolnák). A férfi és a nő együtt mozog egy képzelt bika körül, miközben flamenco-elemeket és az arénabeli küzdelemre jellemző stilizált figurákat adnak elő. A férfitől, mint matadortól elvárják a csaknem elbizakodott büszkeséget, a merész elszántságot és eleganciát, a nőtől az öntudatos távolságtartást, a nagyfokú hajlékonyságot és gyorsaságot. A tánc alapja a "paso doble" (kettős lépés), a sarkak és a féltalp hangsúlyos és ritmikus dobbantásával végrehajtott lépéssor. A lépéseknél megfeszül a teljes izomzat, mert csak így lehet végrehajtani a rövid és gyors mozdulatokat és a mozdulatlanul kitartott pózokat. A paso dobléban általában hiányoznak a különálló mozgások. Fegyelem és ünnepélyes méltóságteljesség jellemzi. A paso doble-táncos karakterét nagymértékben meghatározza a bikaviadal-motívum. A 2/4-es ütemű zenéje méltóságteljes, energikus, szigorú, indulószerű. A paso doble a táncversenyeken a latin-amerikai versenyszámok körében a negyedik kötelező tánc, 1959 óta szerepel hivatalosan a versenyprogramban.

Tempója: lehetőség szerint 60-62 ütem percenként. Versenyeken 62 ütem/perc.

Jive

Jive ma nemzetközileg elfogadott elnevezése annak a táncnak, melynek többféle, egymással rokonságban álló afroamerikai elődje volt. Ezekhez tartozott a harmincas évek elején a lindy hop, blues és a swing. Ezt követte a negyvenes évek sikertáncai közül a boogie-woogie, a jitterburg valamint a bebop, s az ötvenes években hozzájuk kapcsolódott a rock & roll. E táncformákra jellemző volt a táncra ösztönző zene, amely ritmikus hangsúlyozásával vonz.

A táncokat az USA-ban honos szabad színes stílusokkal fejlesztették tovább, valamint bővítették a koreográfiákat is. Ezeket a táncokat az amerikai katonák hozták át Európába. A táncban lévő szabad mozgásstílus és az akrobatikus dobások a fiatalság körében gyorsan terjedt. A háború utáni időszak uralkodó zenei irányzata a boogie lett, ám a bírálók egy mérsékeltebb formát kerestek, hogy a tánc ezen módját "szalonképessé" tegyék. Az angol tánctanárok kialakították a 4/4-es ütemű lassabb zenére táncolható, elegáns, de mégis élénk, mozgalmas jive-ot. A tánc helyhez kötött, a lépések többnyire a rock (ringó lépések) és a sasszé (oldallépés) elemeiből épülnek fel. A jive egy szembetűnően eleven, fiatalos, tréfás, temperamentumos, ritmusos tánc, melyben a párok lépéseikkel a zenei hangsúlyt emelik ki. A párok rugózva mozognak, ugrásra készek és fáradhatatlanok. A jive-ot 1968-ban ötödikként vették fel a latin-amerikai táncok versenyprogramjába.

Tempója: lehetőség szerint 40-46 ütem percenként. Versenyeken 44 ütem/perc.


DIVAT TÁNCOK


Mambó

A mambó kezdetben egy afrokubai zene elnevezése volt. A szó vallási értelemben szent cselekedetet jelent, azonban több nép gyülekezés és társalgás jelentésben is ismerte. A poliritmikus szórakozást - azaz, hogy mindegyik zenész a saját ritmusát játszotta különböző hangfekvésben - nevezték mambónak. Úgy gondolták, hogy a mambó zene közben a dobok, a szent eszközök beszélgetnek egymással és az istenekkel. A modern mambóban különböző ritmusok kapcsolata és átfedése található meg. Az első mambó ritmust a Kubában született Anselmo Sacasas fejlesztette ki. A mambo lépések az eredeti kubai lépésekhez nyúlnak vissza: oldalt-előre hátra, oldalt- hátra-előre és ezzel megalapozta az angliai rumbát. A mambó táncos jellege erotikus és feszültséggel teli, de tamperamentumos és játékos is. A szambához hasonló 4/4-es ütemű zenéje gyors, sodró, feszülettel teli, bonyolult. A mambó és a salsa lépései egyformák, csak a ritmus hangsúlyaiban van külömbség. Ritmusban sokszor különválik a felsőtest és a csípő mozgása, sok forgás és karmozdulat kíséri. A mambóban úgynevezett "Merengue-csípőmozgást" táncolunk. Ez azt jelenti, hogy a csípő a táncoló lábakhoz képest késleltetve mozog. A lábakat a féltalp belső élével helyezzük le, azután talpra visszük át. A mambó 1987-ben tért vissza a köztudatba az évtizedekig tartó elfeledettség után a Dirty Dancing című film sikerei kapcsán. A mambó ma divattáncként ismert és a táncprogramok egyik legnézettebb műsora.

Tempó: tudásszint szerint 36-52 ütem/perc.

Salsa

A salsa egy világszerte elterjedt társasági tánc neve, mely az utcai latin táncokhoz sorolható. A salsa szó eredetileg a salsa zenére - melynek kialakulása a XVI. századra nyúlik vissza - vonatkozott, de elterjedten használják a tánc jelölésére. A név közvetlen jelentése fűszeres szósz.

A Kubában az ösztönös, "elvek nélküli" táncok jellemzője a játékosság, a hétköznapi történések stilizált előadása. Az idők során a vallási rituálék táncából társasági tánccá fejlődött. New Yorkban, a "Spanish Harlem", vagy ahogy ők nevezték, "El Barrio" a Salsa zene és tánc bölcsője. Itt merült fel az 50-es 60-as években, hogy a Casino (kubai eredetű körtánc) ösztönszerű rendezetlensége már nem elégítette ki a gombamódra szaporodó latin táncklubok igényeit, ezért létre kellett hozni egy új, tudatos táncot. Ekkor profi táncosok és koreográfusok kimunkálták az alapfigurákat, és a rumbától és mambótól kölcsönzött alaplépést, mely a tánc összes figurájában fellelhető, s ami aztán az összes ma ismert latin tánc alaplépésévé vált. Ez az "egy lépés előre. egy lépés hátra" volt a Cuban Rumba alap. Salsára tehát eleinte mambót táncoltak (szünet-2-3-4 ritmusra), ami később egy plusz mozdulattal, a tap-pel egészült ki, mely segítette a táncosokat, hogy ne zenén kívül táncoljanak (tap-2-3-4 ritmus). A salsa tánc napjainkban bizonyára közelebb áll a Puerto Ricó-i bomba tradíciójához, mint a mambó/rumba hagyományhoz, mivel abban a pár forgásaival, egymással és a zenével versenyezve igyekszik csillogtatni ügyességét.

Argentín tangó

Az argentin tangó egy eredetileg Argentínából és Uruguayból származó, a XX. század első évtizedeiben kialakult társastánc és zenei műfaj. Gyakran összekeverik a belőle később kialakult versenytánc tangóval és a színpadi (vagy show) tangóval.

Az argentin tangónak különböző területeken és korszakokban sokféle stílusa alakult ki a helyi társadalmi szokások és kultúra függvényében. Fontos szerepet játszott az egyes stílusok kialakulásában a nemek közötti viszony társadalmi megítélése (szabad-e a férfinak egy idegen nővel közeli tartásban táncolnia a nő férje/apja/testvérei szeme láttára? kötelező-e a táncban a férfi vezet - nő követ viszonyt folyamatosan fenntartani?), de olyan tényezők is befolyásolták, mint a táncklubok telítettsége, vagy az öltözködési stílusok.

Az argentin tangó erősen improvizatív jellegű tánc. Nincs alaplépése, bár az évtizedek során a tánctanárok számos lépéskombinációt rögzítettek, hogy a tanulást elősegítsék. A férfi minden egyes lépésnél rögtönöz, a nő pedig nem tudhatja, mi lesz a következő lépése. A szigorú szabályokról alkotott elképzelések helyett egy folymatos, nonverbális "pár-beszédre" van szükség férfi és nő között a tánc minden pillanatában.

Az argentin tangó zene jóval változatosabb, mint a versenytánc tangó zenéje. Egy tangó zenekarban körülbelül tíz hangszer hallható: zongora, nagybőgő, 3-4 bandoneón (kifejezetten az argentín tangóban használt hangszer), 4 hegedű, néha egy cselló vagy gitár. Sok zenekarban énekes is van.




Megosztás
ISIS Táncklub - Magyar